...na nem végig hajtani a Stefánián, -bár az sem lenne rossz- de nem erre gondoltam amikor leültem írogatni egy kicsit. Inkább az adta az ihletet, hogy minap a Városliget közelében volt elintézni valóm. A környéken nőttem fel, és ott zajlott lényegében az egész ifjúságom. Gondoltam, sétálok egyet dolgom végeztével, ebben az óriási kertben. Rossz volt látni, hogy sok a szemét, a graffiti, a fű nyíratlan, kiégett, gazos, a tó bugyog valami bűzölgő fehér habtól, -az épületfelújítások ellenére- a park régi fénye, bizony megkopott. Hová lettek a virágok, a rózsakert, a szökőkutak? A remek idő ellenére -legnagyobb megdöbbenésemre- nagyon kevesen lézengtek itt-ott. Pedig régen micsoda élet volt itt a "város tüdejében" még hétköznapokon is...

Megrohantak az emlékek, itt töltöttem az életemből húsz évet.
Mivel szemben laktunk, az Ajtósi Dűrer soron, egy pesti bérházban, ezért -nekünk gyerkőcöknek- a Liget volt a játszóterünk. Óriási és gyönyörű helyekkel. Minden korosztály megtalálta a maga kikapcsolódását benne.
A gondozott játszótereken és sportpályákon túl ott volt a botanikus kert. Virágokkal, gyönyörű gondozott pázsittal, csordogáló kis patakkal, csobogókkal, egy kis japánkerttel. Meseszép volt. Külön parkőr vigyázott a rendre, tisztaságra és csak csendesen sétálgatva lehetett bent tartózkodni. Mondanom sem kell, hogy meg sem próbált senki egy szál virágot is letépni, vagy megrongálni bármit is. Hátrébb a nagy domb (István domb), a téli szánkócsaták színhelye, és később (középiskolás lehettem), itt játszották az István a király-t. A napokig tartó próbákat is végignéztük, hallgattuk a fűben ücsörögve. Emlékszem az előadás estéjére már kívülről fújtuk az egész rockoperát.
Sokszor, amikor rossz idő volt a múzeumokba menekültünk. Nem vicc, a Közlekedési- és a Mezőgazdasági múzeumot szerintem havonta egyszer végigjártuk. A Vajdahunyad vára mesebeli díszletei között bringáztunk rendszeresen. Ha akartuk, ha nem, játék közben művelődtünk.
Később, amikor már középiskolás voltam, akkor inkább a Szépművészetibe és a Műcsarnokba jártam. Volt olyan, hogy nem jött a 75-ös troli és "beugrottam" valamelyikbe kicsit.  Mondanom sem kell, hogy diákoknak ingyenes, vagy 1Ft volt a belépőjegy.
A szomszédos műjégpálya már kicsit drágább mulatság, de az is megfizethető volt bárkinek. Sokat koptattam én is a jeget. Nyáron pedig a helyén a romantikus csónakázó tó, sok szerelmespár kedves találkahelye volt...
A strand is közel volt hozzánk, sétálva is csak negyed órányira. A "Szecska", vagyis rendes nevén a Széchenyi fürdő. Igazi neobarokk stílusú esztétikai élmény a strandolás, ilyen helyen.
Érdekes, hogy gyerekként én a Fővárosi Nagycirkuszt annyira nem szerettem, talán egyszer ha elvittek. A Vidámparkban is csak a szüleimmel jártam, valamiért azt sem kedveltem annyira. Miért? Nem is tudom.
Az állatkertet, viszont megint csak rendszeresen látogattuk, hiszen melyik gyerek nem szereti az állatokat?
Mindezek mellett persze az egész Városliget gondozott, állandóan locsolt pázsittal és tiszta gyalog utakkal, padokkal, olyan volt -a napközbeni nyüzsgés ellenére- mint a nyugalom szigete. A hangulatot fokozván, reggel és szürkületkor körbejárta a környéket a lámpagyújtogató, aki egy hosszú alkalmatossággal fel- és lekapcsolta a gázlámpákat. (Jut eszembe, azt nem is figyeltem meg, hogy milyen világítás van most) Szép volt...

Visszagondolva nagyon ingergazdag gyerekkorunk volt már csak a Ligetnek köszönhetően is, annak ellenére, hogy itt a városban nőttünk fel. Észre se vettük -mert természetes volt- hogy milyen csodás környezet vesz körül minket. Mindenki számára elérhető volt. Ennyi szépség egy helyen. Ez a környezet meghatározta az egész életemet, itt kezdődött talán vonzalmam is Budapest rendkívüli szépségéhez.

Nagyot sétáltunk, most akkor ennünk kéne valami finomat.
Miért is választottam a hagymás rostélyos receptjét? Mert ez az étel, az egyik jellegzetessége a hajdani vendéglők kínálatának. A Városliget is bővelkedett igazi pesti vendéglőkben. Igaz, az én fiatalságomban már nem maradt sok belőlük, de a mai viszonyokhoz képest mindenképpen jobb volt a helyzet. Ma a Városligetben választhatunk a méregdrága büfék, sörsátrak és a még drágább éttermek között. Hiányoznak a "kockás abroszosok", emberbarát árakkal, ahol igazi magyaros kínálat várja az egyszerű vendégeket is, egy finom ebédre.

Hagymás rostélyos

• 5 db 20 dkg-os rostélyos
• 15-20 dkg zsír
  
• 1 kg burgonya
  
• só
  
• bors
  
• liszt.
  

A hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, széleit bevagdaljuk (hogy ne pöndörödjön fel) A megtisztított hagymát vékony szeletekre vágjuk és szétszedjük karikáira. Gyengén megsózzuk és lisztbe forgatjuk. Bő forró zsírban szép világos ropogósra sütjük.(vigyázat, hirtelen megég és keserű lesz!)
A húst is, és a burgonyát is mindig abban a zsírban sütjük, amelyben a hagymát pirítottuk.
A rostélyos szeleteket frissen, a tálalás előtt készítsük. Megsózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk és forró zsírban mindkét oldalát, szép pirosra sütjük.
Tálra tesszük a sült burgonyát, mellé helyezzük a rostélyost, tetejére halmozzuk a pirított hagymát, és a maradék pecsenyelevet alá öntve, azonnal tálaljuk. Mustárral kínáljuk.

Akik nem idegenkednek az olaj használatától, ajánlom, hogy a sózott, borsozott hússzeleteket érleljék benne egy-két napig, majd lisztbe forgatva süssék pirosra...(én így szeretem igazán)

Sokszor a családom kedvéért, csak csipegetésre is szoktam ilyen módon hagymakarikákat kisütni...nagyon szeretik, abba sem lehet hagyni, igazi finom csemege.

Jó étvágyat kívánok!

(foto:saját,valamint hangulatkeltőnek csatoltam néhány fényképet is, az angelika-dolgai.com,hoteldelibab.com,haldesign.hu,flickr.com,hidas.hu,picasaweb.com helyekről)