Nem dobtam el a fakanalamat, csak kényszerű szünetet tartottam az írogatás terén. Az ok egyszerű, nem jutott időm rá. Persze nyár lévén én is jártam itt-ott az országban, némi lazítás is kell néha. Mégis, megint budapesti barangolásom egyik megdöbbentő élményéről számolnék be. Ugyanis a napokban az egyik barátommal, a Párizsi udvarban beszéltem meg találkozót.
Valahogy kiesett az elmúlt időszakban útjaimból ez a gyönyörű épület...évek óta nem jártam benne. (A Schmahl Henrik tervei alapján épült 1909-ben Párizsi udvarként, vagy IBUSZ palotaként ismert, az egykori Belvárosi Takarékpénztár helyén lévő épület Zsolnay-kerámia kivitele a méretpontosság példája, és Róth Miksa festett üvegablakai díszítik.. A Párizsi udvar a századfordulóról egyetlenként megmaradt igen elegáns passzázsa(átjáró), egyik pesti remekmű, a sok közül) Döbbenetes látvány fogadott. Ez a valamikor fényesen nyüzsgő üzletház, "tök üres"....hihetetlen, de szinte az összes üzlet be van zárva, és szó szerint még a madár sem jár az épületben. Minek is járna? Pedig régebben minden üzlethelyiségben -ha más nem is, de- legalább külföldi turisták költötték a valutát a színes forgatagban. Mára ennek is vége. A fiatalabb pesti nemzedék már ezen meg sem lepődik, mint ahogyan azon sem, hogy ha végigsétál a Kossuth Lajos utcában, vagy a Rákóczi úton(sorolhatnám még), hasonlóan kies látvány fogadja. Esetleg egy-két ízléstelen kínai, vagy valami más igénytelen kirakat pislákol. Pedig annak idején program volt a belvárosban sétálni, és kirakatokat nézegetni. Lehet, hogy ma már ez viccesen hangzik, de idősebb társaim meg tudnak erősíteni ebben. Felváltották a plázák a híres pesti csillogó kirakatvarázst, gazdátlanul, lefosztva, piszkosan várják a szebb időket megélt, egykor patinás üzletek, ki tudja milyen sorsukat. Pénzváltók, turkálók, bankirodák, üzletközpontok és gyorséttermek városa lett Budapest. Elveszett az igazi Pest, pedig nem is olyan régen még dalokba is foglalták, különleges hangulata és varázsa miatt.
Nem akarom a naplómat -Ráday Mihály után szabadon- Unokáink sem fogják látni, avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát című történetnek szentelni, de Budapest szeretete nagyon meghatározó az életemben, és megint muszáj írnom róla....
Most valami frappáns átkötés kéne, hogyan is térjek át a régen még csillogó Pestről az elegáns passzázsról, a csülkös pacalra, de teljesen őszinte leszek...semmi nem jut eszembe, hacsak nem az, hogy ezt is nagyon szeretem.
Nos, mostani receptemet csak erős idegzetűeknek, igazi elvetemült koleszterinhalmozóknak ajánlom, -persze én sem vagyok az, és mégis nagyon szeretem- mértéktartással, ez sem hinném, hogy ártalmas lenne. Igazi bográcsozós, vendégvárós étel!
A pacal, ha nem is hungarikum, -hiszen több nemzet konyhája is használja többféle formában- igen régi étele a magyaroknak. Már Bornemissza Anna is megemlékezett róla az egyik első szakácskönyvünkben, amiből kiderül, hogy az 1600-as években többféle módon is készítették a marhagyomrot. A szarvasmarha recés gyomra sokak véleménye szerint különleges étel, s mint ilyen, emberi fogyasztásra, sőt mi több, kulináris élvezetre igen alkalmas. A magyar tájkonyhákon gyakori, és igen kedvelt fogás. Az Alföldön leggyakrabban savanyú levesnek és pörköltnek készítik el. A Nyugat-Dunántúlon előszeretettel fogyasztják a velős változatot. A szlovák határ mentén, Nógrádban gombás és csülkös pacal kerül az asztalra, természetesen sztrapacskával. A csülök pedig szintén megér egy fejezetet, hiszen a magyar ember nem élhet csülök nélkül (legalább is szerintem) ez a mennyei, ragacsos malacság kihagyhatatlan élvezetek forrása lehet -aki szereti-
Egy igazi csülökimádó véleménye szerint:
"A csont és a zsírral alápárnázott bőr között kevés színhús van, nem is az a lényeg. A lényeg a nyelvet a szájpadlásra felragasztó, puha, zsíros bőr. Zsírtól ragyogó pofával minden nap tudnék neki örülni. A vasárnapi magyar konyha tele van csülkös fogásokkal, mert a csülök a sertés része, és nálunk még mindig tartja magát a sertés, mint egyedülálló húsforma. Imádom, pedig pont ez az egyik olyan alapanyag amitől el kellene lépni, nyitni másfelé, mert elevenen felfal minket az a sok ragyogó füstölt zsír. Narancsot rajzol a seggünkre, eltömi az ereinket, lefogja a szívünket és megköti a kezünket. De élni mégsem lehet nélküle. (malackaraj.blog.hu)"
Én most az előbb leírt rémisztgetés ellenére, mégis a csülkös változatot szeretném, a hívőknek feleleveníteni, a kétkedőknek pedig ajánlani...persze mindenkinek, csak a saját felelősségére!
Csülkös pacal
- 2 kg konyhakész pacal,
- 1 nagyobb, húsos csülök
- 2 levél babérlevél (ízlés szerint, aki szereti)
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 2-3 evőkanál zsír
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 db paprika
- 2 db paradicsom
- 3-4 evőkanál házi pirospaprika,
- só, őrölt bors, cseresznyepaprika
A csíkozott konyhakész pacalt sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. A csülköt, szintén sós vízben megfőzzük, majd kiemeljük, kicsontozzuk, a húst csíkokra vágjuk, a főzőlevét félretesszük.(sózásra ügyelünk, nehogy túlzásba vigyük) A bográcsban a fölforrósított zsíron üvegesre pirítjuk a felaprított vöröshagymát. Pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, kevés csülöklével felengedjük. Fokhagymával, borssal, babérlevéllel fűszerezzük, és aki bírja a cseresznyepaprikát is beleteszi. Hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot és a paprikát, a csíkokra szeletelt pacalt és csülköt, majd annyi csülöklével töltjük föl, hogy elegendő szaftja legyen. Lassú tűzön még egy órányit főzzük. Akkor jó, ha a szaftja ragacsos és sűrű.
Főtt burgonyával, vagy csak egyszerűen friss házikenyérrel és kovászos uborkával kínáljuk.
Jó étvágyat kívánok!
(foto:www.fotothing.com,m.blog.hu)
